5. 7. 2012
Maus György: Aki kapja marja „Környezetpolitika a többéves pénzügyi keret tükrében”
Magyarország érdeke az, hogy több pénzt vonhasson be az uniós költségvetésből saját céljainak, így a környezetvédelmi elképzelések megvalósítására – jelentette ki Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár a "Környezetpolitika a többéves pénzügyikeret tükrében" címmel megrendezett konferencián.(Budapest, 2012. május 25. Országgyűlés, Felsőházi terem)
Illés Zoltán hangsúlyozta, hogy a következő pénzügyi időszakban a tervek szerint 2,7 milliárd euró áll majd rendelkezésre a környezetvédelmi politikával és szabályozással kapcsolatos projekteket finanszírozó LIFE+ programban. Ebből az összegből összesen körülbelül 900-1000 millió eurót lehet majd a környezetvédelmi célokra, és a klímaváltozás elleni küzdelemre fordítani.
A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a konferencián hangsúlyozta: a magyar érdek az, hogy több pénzt kapjon az ország, így több forrást vonhasson be saját céljai megvalósítására. Az államtitkár szerint fontos ugyanakkor, hogy ezeket a forrásokat az Európai Unió elvárásainak és a magyar érdekeknek megfelelően, a biodiverzitás megőrzésének figyelembe vételével használja fel Magyarország. Illés Zoltán hazánk környezetvédelmi prioritásai közül kiemelte a természetvédelmet, a vízügyeket és az állatvédelmet.
Janez Potocnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa a konferenciára küldött videóüzenetében kiemelte: az EU 2014-2020-as pénzügyi kerete kulcsfontosságú az Európa2020 stratégia (EU2020) céljainak megvalósításában, vagyis az intelligens, fenntartható növekedés elérésében. Hozzáfűzte, hogy a tervezett költségvetés lehetőséget kínál a beruházások növelésére olyan kulcsterületeken, mint a zöld gazdaság és az erőforrás-hatékony beruházások, de emellett a többi, költségvetési keretben nevesített célnál is érvényesülnek a környezetvédelmi szempontok. Janez Potocnik hangsúlyozta, hogy a következő uniós pénzügyi keret ötödét a tervek szerint közvetlenül klímapolitikai akciókra fordítják.
A Külügyminisztérium és az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának közös konferenciáján Hörcsik Richárd, a bizottság elnöke ismertette, hogy tavaly indult a tematikus társadalmi vita az EU következő pénzügyi keretéről. Magyarország az idén környezetpolitikai, az agrár- és a regionális politikai konferenciákkal folytatja a társadalmi egyeztetést.
Glattfelder Béla néppárti európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának tagja az agrárágazat szempontjából világította meg a következő pénzügyi keret lényegét. Kifejtette: a közös agrárpolitikában "zöldítésre" az összes közvetlen kifizetés 30 százalékát költik majd a tagállamok a tervek szerint.
Nagy Andor szerint az éghajlatváltozás hatásaival szembeni fellépésre és alkalmazkodásra, illetve az allergén fajok visszaszorítására, az ivóvíz-ellátás hatékonyabbá tételére, valamint az európai kármentesítési alap létrehozására kellene hangsúlyt fektetni a következő pénzügyi keret tervezésénél. Hozzátette: Magyarországnak el kell fogadnia egy fenntartható fejlődési stratégiát; ez ősszel kerülhet az Országgyűlés elé.
Aki kapja marja
Régi közhely, hogy "a civil társadalom sokszínű világ". Ez sajnos meglátszik a jogi formák és funkciók keveredésén. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1992 óta gyűjt adatokat a nonprofit szektorról - ami nem keverendő össze a civil társadalommal.
A közös halmazból kilógnak egyrészt az önálló jogi személyiséggel nem rendelkező civil csoportok (például egy művelődési házban működő asszonykórus). Ezekre az adatgyűjtőknek nincs rálátásuk. Másrészt pedig magyar sajátosságként az állami vagy önkormányzati közreműködéssel létrejött közalapítványok és közhasznú társaságok, melyek ugyan nonprofit szervezetként működnek, de valójában nagyon kevés közük van a civilek önszerveződéséhez (lásd: média-közalapítványok, megyei fejlesztési alapítványok, nagy lakossági közszolgáltatást végző kht.-k stb.).
Ezeket főként a kedvezőbb adózási és a rugalmasabb gazdálkodási feltételek miatt hozták létre, vagy azért, mert bizonyos pályázatokhoz ilyen társasági forma is kellett. Ugyanide sorolhatjuk azoknak a közintézményeknek (mondjuk iskoláknak) az alapítványait is, amelyek a működésükhöz pótlólagos állami (1 százalék) és privát támogatást szeretnének nyerni.
Nemzetközi összehasonlítás
Környezetünk állapotát tekintve szükségszerű civil csoportok bevonása a társadalmi vitákba, valamint az előkészítő stratégiai tárgyalásokba.
Maus György a Légtér Közhasznú Egyesület elnöke szerint nemzetközi összehasonlításban a közpénz aránya a teljes nonprofit szektor összbevételeihez képest nem kirívó. "Nyugaton a bevételi források hatvan-hetven százaléka (Franciaország: 58, Németország: 64, Írország: 77) közpénzből származik, az Egyesült Államokban is közel 40 százalékos. Ennek ott az volt a titka, hogy már a 80-as években észrevették: bizonyos közszolgáltatások ellátásába a civileket is érdemes bevonni, mert egyrészt nem vonatkoznak rájuk az államháztartás szigorú előírásai, költséghatékonyabban és rugalmasabban tudnak működni, másrészt pedig az átlagostól eltérő, specifikus igényeket is jobban ki tudnak szolgálni. Az egészségügyi, oktatási és szociális területen megindult a közfeladatok szektorsemleges megosztása önkormányzatokkal, nonprofit és a forprofit magánszervezetekkel, a különböző országokban eltérő arányban. Az USA-ban kórházakat, Angliában iskolákat működtetnek nonprofit szervezetek. Magyarországon a 90-es évek első felében erről még szó sem volt. Bár mindenki arról beszélt, hogy a civilek ne lógjanak az állam emlőin, a nonprofit szektor sokkal inkább élt külföldi és hazai magánadományokból, mint költségvetési bevételekből.
Az állam szerepe a nonprofit szektor finanszírozásában Európa-szerte mindenütt jelentős; kérdés, hogyan viselkednek az egyes szereplők. Az állam és a nonprofitok viszonyában alapvetően a szerződéses partnerségre kellene építeni. Nálunk viszont az állam annyira támogatás-központú, hogy a költségvetési fejezetekben a közszolgáltatás ellenértékének megfizetését is annak definiálja.
Működési támogatásra pedig azért van szükség, mert előfordul, hogy nem jön be egy pályázati pénz, márpedig a szervezeteknek akkor is fizetniük kell a rezsit. A projektfinanszírozást pedig úgy találták ki, hogy a teljes összegből sokkal kisebb részt lehet elszámolni humán és dologi költségre, mint külföldön. "Innen-onnan le lehet csípni valamit, de ez önmagában nem megoldás."
Ugyanakkor Maus György úgy véli, hogy a civil szervezeteket "a sivatagba löknék", ha elzárnák az állami csapokat. "Magyarországon nincsenek komoly, nagy, független magánalapítványok. Amik voltak, elmentek. Ellentétben a lengyelekkel és a csehekkel, nálunk nem tették lehetővé azt, hogy kialakuljon egy független támogatási rendszer. Csehországban a privatizációs bevételekből magánalapítványokat tőkésítettek fel a civil szektor fejlesztésére, a lengyelek pedig sokkal jobban lobbiztak, és a Soros Alapítvány, illetve a nálunk Mava néven futó kisvállalkozásokat segítő amerikai alapítvány is otthagyta a tőkéjét, aminek a kamataiból továbbra is képesek támogatni a nonprofitok munkáját. Itthon csak pár pici közalapítvány és egy kézen megszámlálható, kis tőkéből gazdálkodó magyar alapítvány van. Az egyszeri vállalati támogatások pedig jó esetben egymillió forint körül vannak. "Az a feltételezés, hogy talán nem is kell ide állami támogatás, a civil társadalom meggyilkolásával egyenlő" – állítja Maus György, aki teljesen egyetért a független civil alapok létrehozásával; de addig is kell valami, mert az "egy százalék csak kiegészítő támogatásként funkcionálhat".
Minisztériumok és a nonprofit keret
Továbbá minden egyes minisztériumnak van nonprofit kerete, amelyből pályázati úton vagy egyedi döntéssel finanszíroz általa meghatározott célokat, projekteket és szervezeteket. A tárcák költségvetésében akadnak külön nevesített szervezetek. Ezek száma csökken ugyan, de máig nem világos, hogy eredetileg milyen kritériumok alapján kerülhettek be. A minisztériumok költségvetésileg független alapokat is felügyelnek ahová ugyancsak pályázni lehet támogatásért. Az önkormányzati szinten minden megismétlődik: mennek ki pénzek pályázattal és anélkül, normatívan és egyedi döntéssel, a helyi szokásjogtól függően. Ám az, hogy mindez pontosan milyen elvek szerint zajlik, a minisztériumokban és az önkormányzatokban is követhetetlen. Összehasonlítva ezt a nyugat-európai mintákkal, a következők állapíthatók meg: a pénzek jelentős részét 1.) nemcsak feladathoz kötötten, hanem működésre is, 2.) inkább pályázat nélkül, mint pályázattal, 3.) jobbára egyedi döntés alapján, nem pedig normatív módon osztják.
Látható vagy láthatatlan
Maus György úgy gondolja, hogy nem az a baj, hogy sok csatorna van, hanem az, hogy ezek nem transzparensek. Már az sem egyértelmű, hogy a gyakorlatban mitől válik jogosulttá egy közszolgáltatást ellátó civil szervezet a normatívára: két ugyanolyan szervezet közül az egyik miért kapja meg a licencet, a másik miért nem. Vagy amikor ugyanők működési költségre pályáznak, mitől lesz nyertes valaki, ha nincsenek is igazából tartalmi feltételek. Maus György szerint alapvető bajok vannak a szemlélettel: az ellátást ma nem úgy szervezik meg, hogy kitűznek egy stratégiai célt (mondjuk a hajléktalanok társadalmi reintegrációját), és ehhez kiválasztják az eszközöket és a partnereket, hanem a hagyományoknak és a költségvetési lehetőségeknek megfelelően járnak el. Amelyik program ment tavaly, az megy jövőre is, kivéve, ha csökkentik a büdzsét. Maus György rugalmatlannak tartja a közszolgáltatási szerződéses formákat is. "A normatíva csak egy adott típusú ellátásra vonatkozik. Ha valamit egy kicsit másképp csinálsz, akkor már nem esel bele, és adott esetben egy másik pályázati támogatásba sem. Így gyakran pont azok a szervezetek, amelyek innovatívabbak, kiesnek a körből."
Az állami intézményrendszerről szerzett tapasztalatok meglehetősen ijesztő képet mutatnak: míg a szervezeteknek "az apró betűs részig mindent be kell tartaniuk", a másik oldalon több hónapos csúszás is rendszeresen előfordul.. Vannak szervezetek (például a Légtér Közhasznú Egyesület), amelyek elvi okokból elutasítják a költségvetési forrásokat, és rajtuk kívül is egyre többen tájékozódnak az adományszervezési praktikákról, miután az állami pénzek szűkösek, nehezen tervezhetők és lassan folynak be.
Szektorsemleges pályázatok
A szektorsemleges pályázatokon a lehívható források néhány százalékát sikerült csak megszerezniük a nonprofit szervezeteknek., Az intézményrendszer óriási csúszásban van: akadt arra is példa, hogy a nyertesnek nyolc hónapot kellett várnia magára a szerződéskötésre. A projektek gördülő finanszírozásúak voltak. A pályázó elindította a programot önrészből, majd kivérzett, mert csúsztak a 15-20 milliós részletek. A projektgazdáknak különböző túlélési technikáik voltak: hónapokig nem fizettek honoráriumot, a halaszthatatlan tárgyi költségeket pedig más pályázati pénzből állták. Nagyon sokan vettek fel hitelt, gyakran a civil vezetők saját ingatlanukat zálogosították el, de olyan megoldás is volt, hogy az alaptevékenységükre kapott normatív támogatást eladták (faktoráltatták), mielőtt beérkezett volna. A kérdésre, hogy mit szeretnének (banki konstrukciót, speciális szervezeteknek szánt hiteleket, civil bankot vagy valami mást), a megkérdezettek döntő többsége azt mondta: a későbbiekben csak arra van szükségük, hogy megfelelően működjék az intézményrendszer.
Ruttkay Zsigmond