Choď na obsah Choď na menu
 


24. 1. 2007

Zajvédelmi fórum a városházán

Kép

Január 24-én, nyilvános konzultációt tartott a Budapest Airport Zrt. (BA) a 21 pontból álló zajvédelmi programról a kerületi városháza tanácstermében. BA február 14-ig várja javaslatokat, ugyanis február 28-án hozza nyilvánosságra a végleges zajpolitikáját.

A lakossági fórumon részt vett Sándor László alpolgármester, Simon Gábor országgyűlési képviselő, a Polgári Légiközlekedési Hatóság, Steve Hardwick, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolatok igazgatója, Kalocsainé R. Magdolna környezetvédelmi vezető, és Fülöp Tamás közkapcsolati menedzser.
Sándor László köszöntötte a megjelenteket, majd Simon Gábor tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a kerületi önkormányzat képviselőtestülete indítványozta, hogy a kormányrendeletbe kerüljön be: a zajvédelmi-díj meghatározott része az önkormányzatokat illesse  meg, melyet zajvédelmi célokra fordít. Decemberben parlamenti döntés született a zajvédelmi díj fogalmi meghatározására, felhasználására és a korábbi kormányrendelet szintjéről törvényi szintre emelésére. Ezt követően Kalocsainé R. Magdolna ismertette az elmúlt tíz hónap eredményeit. A Budapest Airport megbízott egy angol szakértői gárdát azzal, hogy a HungaroControl légtér szakembereivel szoros együttműködésben vizsgálják meg a légtér-szerkezetet és tegyenek javaslatokat a repülési eljárások megváltoztatására. A BA a brit Polgári Légiközlekedési Hatóság szakértőit vonta be, hogy pontos számításokat végezzenek és rajzolják meg Ferihegy valós zajtérképeit. A zajstratégiát három fázisban határozták meg, s az első fázis intézkedései október 29-én léptek életbe. Megnövelték a repülőgépek emelkedési szögét. A gépeket a kijelölt útvonalakon tartják. Megemelték a minimális magasságot, amelyen a gépek lefordulhatnak az útvonalakról. A budai hegyek feletti felszállási útvonalat felfüggesztették. A lassú gépeket kitiltották a csúcsidőszakokból.
A zajstratégia  második fázisában a Budapest Airport és a Hungarocontrol 21 pontos javaslatot terjesztett elő, melyet hivatalosan jóvá kell hagynia a  Nemzeti Közlekedési Hatóság Polgári Légiközlekedési Igazgatóságának (PLI), s február 14-ig, lakossági fórumokon  meghallgatva a helyi közösségek véleményét, a BA végleges zajpolitikáját február 28-án hozza nyilvánosságra.
A 21 pontból álló javaslatcsomagban szerepel többek között, hogy
a felszállás során keletkező zajok csökkentése érdekében új útvonal kialakítása lehetséges Ferihegytől nyugatra, a Budapest felé felszálló gépek számára. Ezáltal csökkenni fog a Budapest felett elhaladó és kanyarodó felszálló gépek száma.
A felszálló repülőgépek sebességét 250 csomóra korlátozzák 3000 méter alatt. Kis magasságon, kisebb tolóerő használatával csökken a hajtóműzaj.
Az érkezés során keletkező zaj csökkentése érdekében a Buda feletti fordulók elkerülése várható. Javasolják, hogy a repülőgépek jelenleginél 9 km-rel északabbra forduljanak, és így kerüljék el a budai hegyeket. A szakemberek indítványozzák, hogy a leszálló repülőgépek magasabbról kezdjék meg a 3º-os folyamatos süllyedést, állandó hajtómű-teljesítmény és a fékszárnyak minimális használata mellett. Ennek előnye, hogy elkerülhető a lépcsőzetes süllyedésből eredő felesleges zajterhelés.
Éjszaka tilos lesz a sugárfék 22 óra és 6 óra között. (A sugárfék használata nagyon nagy zajhatással jár.)
Csökkenhet az éjszakai zaj. Szigorúan szabályoznák a kifutópályák használatát 22 óra és 6 óra között. A javaslat szerint 22 és 6 óra között a gépek a 2-es futópályán szállhatnak le Üllő irányából, és Budapest irányába az 1-es pályáról szállhatnának fel. A szélviszonyok függvényében Budapest irányából az egyes pályán szállhatnának le, és Üllő irányába a 2–es pályán szállhatnának fel.
Zajos gépek éjszakai tilalmáról is szó esett. Javasolják, hogy korlátozni kell bizonyos géptípusok forgalmát 22 és 6 óra között, annak érdekében, hogy csökkentsék a zajos gépek számát.
A csendesebb reptér üzemeltetésre a futópályák használatát is lehet befolyásolni nappal. Jelenleg a jogszabályok százalékban határozzák meg a futópályák használatát. A százalékos korlátozás helyett abszolút számokban határoznák meg a Rákoshegy feletti forgalmat.
A hátszél értékének növeléséről is szó van. Javasolják az engedélyezett hátszél értékének 5 csomóról 10 csomóra (24 km/óra) növelését. Ez jelentősen megváltoztatná az egyes felszállási irányok arányát. (Budapest feletti leszállások száma 30 százalékról 25 százalékra, a felszállások száma pedig 55 százalékról 75 százalékra változna.) A gépek felszálláskor magasabban repülnek, így a budapesti kerületek felett kevesebb zajterhelést jelentenének.
Javaslatok a szabályozás jobb betartására. Jelenleg a nincs lehetőség a jogszabályok betartatására. Kérték, hogy a BA kapjon bírságolási lehetőséget azon légitársaságok ellen, amelyek megszegik a zajvédelmi rendelkezéseket. Az így befolyt pénzt kizárólag zajcsökkentésre és a lakóközösségek zajvédelmére fordíthatnák.
A „legcsöndesebb” pilótákat szerintük jutalmazni kellene. Együtt fognak működni a légitársaságokkal, hogy a pilóták megismerjék az új zajvédelmi repülési eljárásokat. Ösztönözni és jutalmazni fogják a zajcsökkentő szabályokat legjobban betartó pilótákat.
Zaj-érzékeny üzemeltetést vezetnek be, azaz megváltoztatják a repülőgépek parkolási rendszerét, és hosszútávon megváltoztatják az 1-es terminál állóhelyeinek kialakítását annak érdekében, hogy csökkentsék a földi zajterhelést.
Mobil generátorokkal biztosíthatják a repülőgépek áramfelvételét, hogy ne kelljen járatni a gépek segédhajtóműveit. (A XVIII. kerülethez közel, az 1-es terminál néhány állóhelyén parkoló gépek nagy zajt okoznak az ott lakóknak.)
Javasolják, hogy a repülőgépek alapjáraton guruljanak a repülőtér területén, ezzel csökkenthető a földi zaj és még némi üzemanyag is megtakarítható.
A BA – ha szükséges - zajterelő műtárgyakat (falak, töltések, dombok, mobil zajterelők) telepít zajérzékeny helyekre, hogy ezáltal is csökkentse a helyi közösségeket zavaró földi zajterhelést.
A BA-nak kötelessége, hogy zajvédelmi beruházásokat hajtson végre. Amint azt már korábban is bejelentették, a zajtérképek elkészültét követően, a törvényi határidő lejárta előtt, zajvédelmet biztosítanak azon ingatlanok számára, amelyek a leginkább ki vannak téve a zajhatásoknak.
A tájékoztató után a lakossági kérdések következtek. Dömötör István, az Erzsébet-Bélatelep önkormányzati képviselője kérte, hogy mielőbb jelöljék ki a zajvédelmi övezeteket, s szóvá tette, hogy a turbó légcsavaros gépek földi mozgása az éjszakai és a hajnali órákban is rendszeresek.
A képviselő  kérdést intézett a BA menedzsmentjéhez többek között, hogy a szabályokat betartó pilótákat miért kell  jutalmazni? Miért nem lehet a nagyobb arányúvá tenni a déli irányból történő érkezést és indulást?  A le- és felszállás alapvetően miért nem a kevésbe lakott területek felett történik?  Miért nem lehet az éjszakai forgalmat megszüntetni, vagy legalább drasztikusan korlátozni? a Az önkormányzati képviselő példaként említett olyan repülőtereket, amelyek nagyobb forgalmat bonyolítanak le két kifutópályával és éjszakai repülési tilalommal.
A repülőgépek a kifutópályáról meredekebb szögben szállnak fel, így hamarabb érik el azt a magasságot, ahol a zaj már szétoszlik. Kisebb lett a zajterhelés, azonban úgy véli, hogy negatív hatása: a felszálláshoz nagyobb hajtómű-teljesítmény szükséges, és ez több üzemanyagot, nagyobb mennyiségű káros anyag kibocsátást eredményez. Az erdőnek (Frangepán-Csévézõ út) azon a részén, ahol a felszállópálya tengelye található, a fák lomkoronáján látható a környezetterhelés…
Végül Dömötör István  egy technikai kérdést is felvetett, hogy miként tud üresjáratban gurulni a repülőgép. 
Steve Hardwick, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolatok igazgatója válaszában elmondta, hogy a legnagyobb repülőterek mind éjszaka is üzemelnek. A hátszél értékének növelésével kapcsolatban elmondta: a korábbi lakossági fórumokon egyértelművé vált, hogy a repülőgépek leszállásával van probléma, a módosítással ezen kívántak segíteni. (Tervezet: A Budapest feletti leszállások száma felére csökkenne, a felszállások száma pedig közel megkétszereződne.)
Steve Hardwick üresjáraton gurulással kapcsolatban elmondta, hogy a MALÉV pilótákat kérték fel, hogy vegyenek részt a javaslat kidolgozásában. Bizonyítást nyert, hogy a repülőgépek tudnak üresen gurulni, úgy mint, ahogy egy modern dízelautó is tud, ha lassan felemeljük a lábunkat a gázpedálról.
Az egyik felszólaló azt sérelmezte, hogy repülőgépek okozta rezgések súlyosan megrongálták újonnan épített házát, de volt, aki pozitív változásról számolt be, s volt olyan lakos, aki  azt tudakolta, miként lehetne a két kifutópályát kiegyenlítetten használni. S ismételten szó esett az éjszakai repülés kellemetlen hatásairól,  is. A BA vezetése elmondta, ha független szakértői vélemény igazolja, hogy a ház rongálódását   repülőgépek okozták, akkor a kár helyreállításának költségét a BA megtéríti.
Többen vetették fel, hogy zajterelők építésére volna szükség. A Budapest Airport tájékoztatójában is elhangzott, ezzel kapcsolatban, hogy a BA – ha szükséges, megépíti a zajterelő műtárgyakat, de a  többi javaslat sikerétől függően döntenek erről a beruházásról.
 
Szerző: Fülep Erzsébet

Lap tetejére

 

Náhľad fotografií zo zložky Zajvédelmi fórum a városházán