12. 11. 2010
Zajforrások
A zaj hatása az emberi szervezetre
A folyamatos technikai-gazdasági fejlődés egyre több és több zajforrás működését idézi elő környezetünkben, amelynek eredményeképpen mára a zajártalmak fokozódása világszerte égető (és megoldandó) problémává vált.
A környezetvédelem egyik fontos szakterülete a zajvédelem, amelynek feladata, hogy a zajártalmakat felismerje és elfogadható keretek közé szorítsa, megelőzve ezzel az emberi szervezet károsodását. (Megjegyzendő, hogy mivel az emberi szervezetet mind a környezeti zaj, mind a munkahelyen fellépő zaj - amelyre külön jogi előírások vonatkoznak- egyaránt terhelheti, így a két területet nem szabad teljesen különválasztva értelmezni és kezelni.)
A hang és a zaj fogalmát - az emberi szubjektivitásból adódóan - nem lehet élesen elhatárolni egymástól. A hang rugalmas közegben terjedő, mechanikus rezgőrendszer által keltett hullám, amely az emberben hangérzetet kelt, a zaj pedig olyan hang vagy hangjelenség, amely az emberre kellemetlenül, zavaróan hat (nyugalmában vagy tevékenységében megzavarja, idegesíti, szervezetét idegrendszerén keresztül terheli, egészségét vagy hallószervét károsítja).
A hangoknak zajként történő megítélése nagymértékben függ az ember egyéni érzéseitől, illetve egyéb személyes tényezőktől (életkor, nem, egészségi állapot, foglalkozás, személyiség, hangulat, fáradtság, stb.) egyaránt. Ebből adódóan például ugyanaz a hangjelenség az egyik ember számára lehet kellemes élmény, a másik számára pedig nagyon kellemetlen zaj.
Tehát a zajt nem tekinthetjük egyszerűen csupán fizikai mivoltában, hiszen a belőle adódó problémák főként élettani hatásokon alapulnak, amely hatások az egyes emberek eltérő érzékenysége, reakciói révén a legkülönfélébbek lehetnek.
Az emberi hallószerv funkcionális szempontból négy fő részre osztható, ezek a hang- vagy ingervezető, ingerelosztó, -átalakító, végül az ingerületvezető és -felfogó egységek.
A hang a hallószervünkön keresztül hat ránk. A hanghullámok a fül külső hallójáratán áthaladva megrezegtetik a dobhártyát, majd ez a rezgés a hallócsontocskák közvetítésével átterjed a belső fülre. A belső fülben elhelyezkedő folyadékban a rezgés hatására örvények keletkeznek és a hullámzó folyadék mozgásba hozza azokat a - Corti-féle szerv részét képező - szőrsejteket, amelyek mozgás közben nekiütköznek egy felettük kifeszülő lemeznek. Az ütközés hatására keletkező elektromos impulzusokat az idegrostok vezetik tovább a központi idegrendszer felé. Az elvezető idegrostok nem közvetlenül, hanem a központi idegrendszerben csak többszörös átkapcsolás után jutnak el az agykéreghez, ahol a hangingerek tényleges érzékelése történik.
Az ingerület felfogása egyéni sajátosság, ezáltal képes fülünk a hangmagasság, hangszín és hangerősség rendkívül finom megkülönböztetésére.
Az impulzusok az átkapcsolások során kapcsolatba kerülnek más idegrendszeri központokkal is (pl. mozgást, alvást és ébrenlétet, anyagcserét, keringést szabályozók), ezért a zaj olyan életműködéseket is befolyásol, amelyek nem a hallást szolgálják.
A zaj élettani hatása mindig függ annak erősségétől, frekvenciájától, időbeli változásától és a zajhatás időtartamától, ebből - valamint az egyes emberek eltérő érzékenységéből - adódóan a zajhatás által előidézett problémák is a legkülönfélébbek lehetnek.
Az emberi fül a hangoknak csak egy bizonyos tartományát képes érzékelni (hallható hangok).
A hang és a zaj fogalmát - az emberi szubjektivitásból adódóan - nem lehet élesen elhatárolni egymástól. A hang rugalmas közegben terjedő, mechanikus rezgőrendszer által keltett hullám, amely az emberben hangérzetet kelt, a zaj pedig olyan hang vagy hangjelenség, amely az emberre kellemetlenül, zavaróan hat (nyugalmában vagy tevékenységében megzavarja, idegesíti, szervezetét idegrendszerén keresztül terheli, egészségét vagy hallószervét károsítja).
A hangoknak zajként történő megítélése nagymértékben függ az ember egyéni érzéseitől, illetve egyéb személyes tényezőktől (életkor, nem, egészségi állapot, foglalkozás, személyiség, hangulat, fáradtság, stb.) egyaránt. Ebből adódóan például ugyanaz a hangjelenség az egyik ember számára lehet kellemes élmény, a másik számára pedig nagyon kellemetlen zaj.
Tehát a zajt nem tekinthetjük egyszerűen csupán fizikai mivoltában, hiszen a belőle adódó problémák főként élettani hatásokon alapulnak, amely hatások az egyes emberek eltérő érzékenysége, reakciói révén a legkülönfélébbek lehetnek.
Az emberi hallószerv funkcionális szempontból négy fő részre osztható, ezek a hang- vagy ingervezető, ingerelosztó, -átalakító, végül az ingerületvezető és -felfogó egységek.
A hang a hallószervünkön keresztül hat ránk. A hanghullámok a fül külső hallójáratán áthaladva megrezegtetik a dobhártyát, majd ez a rezgés a hallócsontocskák közvetítésével átterjed a belső fülre. A belső fülben elhelyezkedő folyadékban a rezgés hatására örvények keletkeznek és a hullámzó folyadék mozgásba hozza azokat a - Corti-féle szerv részét képező - szőrsejteket, amelyek mozgás közben nekiütköznek egy felettük kifeszülő lemeznek. Az ütközés hatására keletkező elektromos impulzusokat az idegrostok vezetik tovább a központi idegrendszer felé. Az elvezető idegrostok nem közvetlenül, hanem a központi idegrendszerben csak többszörös átkapcsolás után jutnak el az agykéreghez, ahol a hangingerek tényleges érzékelése történik.
Az ingerület felfogása egyéni sajátosság, ezáltal képes fülünk a hangmagasság, hangszín és hangerősség rendkívül finom megkülönböztetésére.
Az impulzusok az átkapcsolások során kapcsolatba kerülnek más idegrendszeri központokkal is (pl. mozgást, alvást és ébrenlétet, anyagcserét, keringést szabályozók), ezért a zaj olyan életműködéseket is befolyásol, amelyek nem a hallást szolgálják.
A zaj élettani hatása mindig függ annak erősségétől, frekvenciájától, időbeli változásától és a zajhatás időtartamától, ebből - valamint az egyes emberek eltérő érzékenységéből - adódóan a zajhatás által előidézett problémák is a legkülönfélébbek lehetnek.
Az emberi fül a hangoknak csak egy bizonyos tartományát képes érzékelni (hallható hangok).
A ~20 Hz alatti infrahangok és a ~20 000 Hz feletti ultrahangok kívül esnek a hallástartományon, ill. a fül hangnyomás-frekvencia átviteli karakterisztikájának jellege a hallásküszöb (~0 dB) és a fájdalomküszöb (~130 dB) között változik.
A hang szubjektív hangosságát meghatározó tényezők nagyon összetettek. Az egyik tényező az emberi hallószerv egyenlőtlen érzékenysége a különböző frekvenciákon (a legérzékenyebb a 2-5 kHz frekvenciatartományban, és igen érzéketlen a nagy és kis frekvenciák területén). Ráadásul ez a jelenség kis hangnyomásszinteken kifejezettebb, mint a nagyobbakon.
A fizikai hangintenzitási szintektől tehát megkülönböztethetjük a különböző hangossági szinteket (phon skála).
A fentiek alapján tehát láthatjuk, hogy a zaj emberi szervezet általi érzékelése bonyolult folyamatok eredménye. A zaj megítélése erősen szubjektív, számos tényezőtől függ, így a kiváltott hatások is a legkülönfélébbek lehetnek.
A zaj emberi szervezetre gyakorolt hatásait két fő típusra bonthatjuk: egyrészt a hallószervben bekövetkezett károsodások, másrészt az idegrendszeri, pszichikai, fiziológiai változások.
A zaj emberi szervezetre gyakorolt hatásainak problémáját jól érzékeltetik a következő példák:
- alvás megzavarása (kb. 20-30 dB-től);
- pszichés terhelés (kb. 25-40 dB-től);
- beszédérthetőség romlása (kb. 40-50 dB-től);
- vegetatív idegrendszeri hatások (kb. 60-65 dB-től);
- halláskárosodás (rendszeres zajexpozíció esetén kb. 85 dB-től, de egyszeri hatás esetén is felléphet kb. 120-130 dB-t elérő zaj esetén).
Mivel a zaj által várhatóan előidézett hatások az érzékelés szubjektivitásából adódóan nem minden esetben jósolhatók meg egyértelműen, így a fő cél - a megelőzés elve alapján - a zajártalmak lehető legalacsonyabb szintre történő csökkentése kell hogy legyen.
A hang szubjektív hangosságát meghatározó tényezők nagyon összetettek. Az egyik tényező az emberi hallószerv egyenlőtlen érzékenysége a különböző frekvenciákon (a legérzékenyebb a 2-5 kHz frekvenciatartományban, és igen érzéketlen a nagy és kis frekvenciák területén). Ráadásul ez a jelenség kis hangnyomásszinteken kifejezettebb, mint a nagyobbakon.
A fizikai hangintenzitási szintektől tehát megkülönböztethetjük a különböző hangossági szinteket (phon skála).
A fentiek alapján tehát láthatjuk, hogy a zaj emberi szervezet általi érzékelése bonyolult folyamatok eredménye. A zaj megítélése erősen szubjektív, számos tényezőtől függ, így a kiváltott hatások is a legkülönfélébbek lehetnek.
A zaj emberi szervezetre gyakorolt hatásait két fő típusra bonthatjuk: egyrészt a hallószervben bekövetkezett károsodások, másrészt az idegrendszeri, pszichikai, fiziológiai változások.
A zaj emberi szervezetre gyakorolt hatásainak problémáját jól érzékeltetik a következő példák:
- alvás megzavarása (kb. 20-30 dB-től);
- pszichés terhelés (kb. 25-40 dB-től);
- beszédérthetőség romlása (kb. 40-50 dB-től);
- vegetatív idegrendszeri hatások (kb. 60-65 dB-től);
- halláskárosodás (rendszeres zajexpozíció esetén kb. 85 dB-től, de egyszeri hatás esetén is felléphet kb. 120-130 dB-t elérő zaj esetén).
Mivel a zaj által várhatóan előidézett hatások az érzékelés szubjektivitásából adódóan nem minden esetben jósolhatók meg egyértelműen, így a fő cél - a megelőzés elve alapján - a zajártalmak lehető legalacsonyabb szintre történő csökkentése kell hogy legyen.
Fiknerné Sulcz Ágnes